2012. június 20.

Küldj egy virágot!


Hallottatok már a Gólyahír Egyesületről ?

Igen tiszteletre méltó feladatot vállaltak magukra: nehéz élethelyzetben lévő várandós anyák segítését tűzték zászlajukra. Honlapjukon közelebbről is megismerhetitek céljaikat.
Tudtátok-e, hogy minden édesanya, aki korábbi örökbe adási szándéka ellenére mégis vállalja gyermeke felnevelését segítséget kap tőlük a kezdeti nehézségek leküzdéséhez is? A babakelengyéhez, amivel az indulást segíti az egyesület mi is szeretnénk hozzájárulni. Sőt, elhatároztuk, hogy felelevenítünk egy korábbi hagyományt, és takarókat varrunk: csupa egyedi darabot, testet-lelket melegítő, örömöt sugárzó energiabombát!

Én (Timi) korábban már részt vettem egy hasonló projektben: gyakorlott, takaróvarrásban járatos nők fogtunk össze, és ki-ki varrt egy kis takarót, ami aztán valamelyik babakelengyés csomagban eljutott oda, ahol sokszor a legszükségesebbekre sem futja. Szép és örömteli feladat volt.

Mi most azt szeretnénk, ha minél többen részt vehetnénk ebben a projektben: olyanok is, akiknek idejéből, energiájából, tudásából nem feltétlenül futja egy komplett takaró kivitelezésére.
Célunk, hogy rengeteg emberhez eljusson a (gólya)hír, és sokan, nagyon sokan legyünk, akik egészen kevés időráfordítással részesei lehetünk az összefogásnak.

Ha tartottál már valaha tűt a kezedben, elegendő a tudásod!
Ha tartottál már kisbabát a karodban, megérted, miért fontos minden egyes öltés!
Ha tartottál már el gyermekeket, tudod, hogy minden támogatás: anyagi és lelki egyaránt sokat számít!

Gyere, készítsünk EGYÜTT virágokat, amiket virágos rétté: kis takarókká varrunk majd!

Amit Tőletek kérünk, hogy küldjetek virágot!
Hogy milyen legyen az a virág? A lehető legnagyobb szabadságot szeretnénk adni, hogy a kreativitásotok szárnyalhasson! Csupán néhány kérésünk van:


- bármilyen technikával készülhet a virág, varrhatod, horgolhatod, kötheted, akár nemezelheted is
- férjen bele egy kis méretű borítékba
- természetes és színtartó anyagokat használj, mivel kisbabáknak készül
- gyöngyök és egyéb kis, lenyelhető részek NE kerüljenek a virágokra
- több virágot is készíthetsz, köszönettel vesszük!

A virágok rétté alakítását, azaz takaróvá öltögetését egy szeptember elejére tervezett délután keretében szeretnénk megvalósítani: akinek ideje és lehetőségei engedik, szeretettel várjuk majd erre a közös délutánra! A helyszínről és időpontról később még szó esik.

Meddig és hogyan, hová küldhetitek a virágokat?

- aki részt szeretne venni ebben a jó ügyet szolgáló projektben, kérjük, hogy írjon nekünk emailt a kreativhomokozo@gmail.com címre! 
- 2012. augusztus 31-ig várjuk jelentkezésed és a virágokat
- a válaszemailben elküldjük majd a postacímet

A "Küldj virágot" projekten belül folyamatosan befotózzuk és közzétesszük a beérkezett virágokat, ezért kérjük, hogy a virág küldésekor jelezz, hogyan hivatkozhatunk Rád (keresztnév, teljes név, név és honlap cím)! Ezt egyrészt köszönetképpen teszünk, másrészt a többiék lelkesítésért. Hogy segítsük a munkát, a Homokozóban folyamatosan publikálunk különböző virágkészítési technikákat és praktikákat.

Ha van kedved megmutatni, Te hogyan készíted a virágodat, küldj fotókat (javasolt méret 760x507 képpont) és szöveget, vagy ha korábban már készítettél és publikáltál ilyen leírást a blogodba vezető linket!

Kérünk szépen segítséget a Küldj egy virágot! kezdeményezés terjesztéséhez. Ehhez készítettünk egy bannert  megosztás céljára a Facebookra, blog oldalsávba vagy a játszótér bejárati kapura.




A Kreatív Homokozó Facebook oldalán létrehozunk egy albumot, ahova szintén rendszeresen feltöltjük a friss virágokat.

2 megjegyzés:

  1. Hát ez pedig egy NAGYON SZUPER kezdeményezés!!! Én jelentkezem virágküldőnek! :)Szeretném közzétenni a felhívásotokat is blogomon/fb oldalamon!

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük, hogy velünk tartasz és a megosztást is nagyon köszönjük! Kérlek írd egy akár egyszavas e-mailt a kreativhomokozo@gmail.com email címre, hogy válaszlevélben elküldhessük a virágküldési postacímet.

    VálaszTörlés

Véleményed értékes építőelem, mondd el!
Köszönettel vesszük.