2012. december 12.

Műanyag rén?

Igenigen, réN, nem elírás! Rémről szó sincs. Bár vannak, akik a műanyag szó hallatán rémeket látnak, és valljuk be: sokszor nem alaptalanul. Ám műanyagok egy ideje vannak, és egy ideig még lesznek is, így teljesen kizárni őket lehetetlen. 
Életünk szinte minden területén és színterén jelen vannak, és bár a viták pro és kontra folynak, vajon az újrahasznosított műanyagból készült fenyő vagy az ültetvényes, esteleg a cserepes verzió a jobb megoldás (hogy csak egy, hamarosan aktuálissá váló témát említsünk), a láthatáron, sőt olykor az orrunk előtt bukkannak fel a műanyagok végtelenül változatos alakban.


A minap némi vasalható gyöngy formájában, melyről KORÁBBAN azt hittem, már elfogytak. De mégsem, így a maradék maradékainak felélése okán kipróbáltunk (Timi és 5évese) egy újabb mókát: műanyag karácsonyfadíszt sütöttünk a kiszúróformában.

Kicsit megkentük olajjal a forma élét belül, beleszórtunk-egyengettünk némi gyöngyöt, majd 200 fokon addig sütöttük, míg eldeformálódtak és egymáshoz tapadtak a gyöngyök.


Az eredeti ötletre ITT bukkantunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Véleményed értékes építőelem, mondd el!
Köszönettel vesszük.